Könyvem elsődleges célja Izrael Állam első ötven éves történetének áttekintése, s ezen túl az is, hogy emléket állítsak az államalapítóknak. Munkámban főszerepet kap az ideológia, a politika, a diplomácia és a különféle háborúk, de nem hagyhattam figyelmen kívül az egyes szereplők életének epizódjait, a személyes történeteket sem, hiszen ők alapították ezt az országot, küzdöttek fennmaradásáért, s az ő munkájuk eredménye az, hogy Izrael ma az, ami: ötmilliós ország, melynek több mint négy millió polgára zsidó.
Ötven évvel ezelőtt a palesztinai brit mandátum területén mindössze félmillió zsidó élt. Az államalapítás vágya jóval megelőzte a valóságos államalapítást. Az alapítók és ideológusok zöme Oroszországból származott, de hatott rájuk a nemzetközi zsidóság gondolkodásmódja, akiknek támogatását is élvezték. Ugyanakkor számos nehézséggel szembe kellett nézniük, nemcsak anyagi természetű problémákkal, de több rivális ideológia térhódításával. A cionizmus nemzeti mozgalomként vált tömegessé, ám eközben a demokratikus szocializmus, sőt a bolsevizmus is tömegesen hódított a zsidók körében.
A zsidó államiság kialakulásának egyik jellegzetessége volt a tizenkilencedik század második felétől kisebb földművelő csoportok letelepedése. A földművelő telepesek fokozatosan átalakították a tájat, s ami még fontosabb, megteremtették az izraeli élet jövendő struktúrájának alapját. A települések rendszerint cionista vezetők, bibliai személyek vagy helyszínek után kapták nevüket, s így hűen tükrözik a történelem alakulásának egyes állomásait, a zsidó bevándorlók törekvését és harcait. Már jóval azelőtt, hogy Európában a holocaust jórészt megsemmisítette a zsidó közösségeket és a túlélőket Palesztinába irányította, a palesztinai zsidó nemzeti intézmények szervezettsége és az államiság iránti elkötelezettség olyan szinten állt, hogy jószerivel csak a britek távozási szándéka hiányzott a nemzeti célok megvalósulásához. Nem is a holocaust, hanem az utána három évvel kirobbant függetlenségi háború segítette világra a zsidó államot.
Az elmúlt ötven év folyamán az izraeli társadalomra rengeteg olyan nyomás nehezedett, amelyek egy szilárdan, kiegyensúlyozottan működő államot is megrendítettek volna: állandó és nagy tömegű bevándorlás, öt háború, a terroristatámadások kiszámíthatatlan brutalitása (ideértve az öngyilkos merényleteket is) és a kis nemzeteket sújtó elszigeteltség és sebezhetőség tudata, hiszen minden generáció tagja számos hozzátartozóját veszítette el a háborúkban és a terrortámadások során. Izrael történetének első három évtizedében nemcsak esküdt ellenségeivel volt kénytelen farkasszemet nézni, de 1967-ben, egy megnyert háborúval a háta mögött saját földjén egy másik néppel kellett osztoznia. Ez a történelemben páratlan és fájdalmas helyzet igen tetemes belátást, sőt jószándékot követel a palesztin-izraeli nemzeti megosztottság mindkét felétől.
Ez az a pont, ahol a történelem és a napi események összekeverednek: megpróbáltam könyvemet szinte a legutolsó napok történetével lezárni. Azonban Izrael történetének minden napja új fordulatot hoz már az ötven évvel ezelőtti államalapítás óta. Egy olyan országban, ahol a társadalom legnagyobb számú kisebbségét a bevándorlók alkotják, az alapítók és a később érkezők elképzelései gyakran összeütköznek. Feszültségek mutatkoznak a túlnyomórészt európai askenáz zsidók és a döntően észak-afrikai születésű vagy származású szefárd zsidók között, és ugyanígy az ultraortodoxok és neológok, illetve azok között, akik esetleg nem is tartják a vallást. További konfliktus van az országot 1948-tól 1977-ig zavartalanul kormányzó munkapárti mozgalom és a revizionista Likud ideológia között, amely gyökeresen másképp gondolkozik az államhatalom mibenlétéről, az intézményekről és a palesztin-izraeli kapcsolatokról.
Története során minden nemzet időről időre fordulóponthoz ér, amely felbillenti a társadalom egyensúlyát: Izrael első fél évszázados történetében már számos ilyen fordulóponton túl van; ilyen volt például az 1967-es júniusi győzelem, amely nagy mértékben növelte az arab népesség számát, vagy Jichak Rabin 1995. októberi meggyilkolása. Ez a gyilkosság, amelyet egyébként egy izraeli zsidó követett el, vélhetőleg még a következő években is hatást gyakorol majd Izrael életére.
Izrael Állam élete a törvényes rend és a demokratikus értékek alapján nyugszik. Intézményei, köztük a Kneszet (a parlament) és a Legfelsőbb Bíróság is az államiság ezen felfogását tükrözik. Ám az intézmények demokratikus jellege és humanitárius felelőssége időről időre megkérdőjeleződik, sőt veszélybe is kerül, mint például legutóbb, amikor halálosan megfenyegették a Legfelsőbb Bíróság elnökét. Azok az izraeli állampolgárok, akik meg akarják őrizni az állam és intézményeinek demokratizmusát, hosszú és bonyolult küzdelem elé néznek és ugyanolyan ébernek kell lenniük, mint ötven esztendővel ezelőtt, az államalapítás idején.
Izrael számos gondja és problémája ellenére kitartóan boldogulni szeretne és fenn akarja tartani dolgos és békés hétköznapjait, ezzel is rácáfolva kritikusaira, akik külső és belső problémáit leküzdhetetlenné nyilvánítják. Könyvemben számos példát igyekeztem hozni arra, amikor a konfliktusok békés megoldásával próbálkoztak, de azt sem hallgatom el, ahol a harmonikus megoldás lehetetlennek bizonyult. Winston Churchill szavaival szólva: "Még legközelebbi jövőnk is láthatatlan". Izrael történetének első évszázadát éli még, és a jövőjéért felelős politikusok feladata pezsgő életét megóvni, emberi és demokratikus értékeit védelmezni és kibontakoztatni.
1997. október 6. Martin Gilbert
Merton College Oxford